hip hop

A stílus ismertetése

A hiphop egy életstílus, ami magában foglal megannyi dolgot, például a zenét (rap), az öltözködést, a szlenget. A hiphop az Egyesült Államokból, Bronxból indult.

A hiphop elsősorban egy szubkultúra, mivel van saját zenei stílusa, ami az MCing (ütemre szövegelés, rappelés) és a DJing (lemez-karcolás), van saját tánckultúrája is, ami a break, rajz/festői stílusa a graffiti, valamint rengeteg sport, ami még hozzá köthető, pl. a kosárlabda és a streetball. A hiphop alkotások témája, hangulata, a műfaj bármelyik területén laza, határozott, agresszív, néhol bolondos.

Oktató

HUSZÁR KATI

A tánccal már egészen kiskoromban megismerkedtem: óvodás és általános iskolás koromat végigkísérte a jazzbalett és a néptánc. Gimnazista koromban kezdtem el hiphop órákra járni, onnantól kezdve sok éven át ebben a stílusban mozogtam különböző egyesületeknél, illetve aktív versenyzői és előadói tapasztalatot is szerezhettem.

2017-ben elkezdtem az óvodapedagógus képzést az ELTE-n, közben továbbra is hiphoppoztam, illetve kipróbáltam más stílusokat is. Diplomám megszerzése után döntöttem úgy, hogy szeretnék komolyabban elmerülni a tánc világában, és szeretném iskolai keretek között fejleszteni magam, így elkezdtem a BailArt Táncstúdió Színházi táncos/Modern-kortárs táncos OKJ képzését, ahol balett, art jazz, kortárs, modern, színpadi tánc, néptánc technikákat tanulhattam. 2022-ben megszereztem OKJ oklevelemet.

Tapasztalataim szerint manapság nehéz, illetve nem is feltétlenül érdemes ráaggatni egy táncos produktumra, hogy mi az az egy stílus pontosan, amiből építkezik. Véleményem szerint a stílusok egybeolvadnak, kiegészítik egymást, koreográfiáim tehát ezeknek megfelelően készülnek. Óráimon leginkább a hiphop, a modern, a kortárs elemekből készült koreográfiákkal találkozhattok. Az óráról természetesen nem maradhat el a test alapos bemelegítése, tréningje, nyújtása. Várlak titeket szeretettel!

Bemutatkozó videóm ide kattintva tekinthető meg.

JELENTKEZÉS, IDŐPONTFOGLALÁS

Ajánlott kor: fiatalok és felnőttek (12+)

Szint: teljesen kezdő / kezdő (előképzettség nem szükséges)

Beiratkozás félévente (szeptemberben és januárban), a meghirdetett időpontokban lehetséges. Elegendő számú jelentkező esetén félévente új csoportok indulhatnak.

Meglévő csoportjainkba becsatlakozási lehetőség a tanév során folyamatosan van a szabad férőhelyekre.

Órára érkezés előtt minden esetben IDŐPONTFOGLALÁS szükséges.

Időpontfoglaló rendszerünk itt érhető el: IDŐPONTFOGLALÁS

ÓRAREND

A teljes ÓRAREND itt található.

HA INTENZÍVEBB TÁNCMŰVÉSZETI FELKÉSZÍTÉST SZERETNÉL, AJÁNLJUK FIGYELMEDBE A KOMPLEX TÁNCMŰVÉSZETI ALAPOZÓ PROGRAMOT.

Bővebb információért kattints ide.

ÓRAJEGYEK, BÉRLETEK

Erre az óratípusra minden meghirdetett bérlet és órajegy felhasználható.

BÉRLET ÉS ÓRAJEGY

Kosár