Táncgimnasztika 

 gyerekeknek

A stílus ismertetése

Ezen a foglalkozáson olyan alapvető technikák elsajátítása a cél, amiknek birtokában lehet majd biztosan megtanulni valamilyen táncstílust, klasszikus balettet, jazz-t, modern táncot, de akár divattáncokat is! A testtartás miatt mind a szóló- mind a páros táncoknál (pl. társastánc) is segíthet. Ez a tréning minden tánc esetében hasznos azok számára, akik tudatosabban szeretnék használni a testüket.
Az óra célja a tánchoz szükséges izomzat kifejlesztése, megerősítése, nyújtása, a speciális izommunka tudatos begyakorlása, hogy biztos alapokon, a sérüléseket elkerülve élvezhessük a táncolás örömeit.

Oktató

Ling Petra

A tánc kiskorom óta szerves része az életemnek. Óvodásként ritmikus gimnasztikát tanultam, ahol már megfogalmazódott bennem, hogy felnőttként szeretném majd átadni azt a tudást, amit az évek során megtanultam. 12 éves koromtól betekintést nyerhettem a modern tánc illetve az akrobatika világába is. 2016-ban kezdtem el táncművészeti tanulmányaimat Kortárs modern szakon. 2018-ban kijutottam Zágrábba, ahonnan sikerült egy Európa-bajnoki címmel haza térnem.  Végül 2022. Májusában elvégeztem a hatodik évemet, melynek végén egy felsőfokú táncművész szakmával lettem gazdagabb.

Hogy miért lett végül a Kortárs modern tánc a szakterületem? Mert rengeteg lehetőség rejlik benne. A saját testünk megismerése, a mozdulatok nyújtásának-lágyításának megtanulása, az érzelmek kifejezése, a kortárs tánc csodálatos technikájának elsajátítása, izgalmas és új mozdulatok/elemek felfedezése, használata, a dinamika váltakozása és a szerteágazó tánc adta lehetőségek felhasználása.

Számomra a tánc egy olyan művészeti ág, ahol elengedhetetlen az alázat, kitartás, tudatosság, tisztelet, bátorság, önbizalom, nyitottság, boldogság és a jókedv. Óráimon ezeket a dolgokat garantálni tudom, már csak te kellesz ahhoz, hogy tökéletes és teljes legyen a térforma.

JELENTKEZÉS, IDŐPONTFOGLALÁS

Ajánlott kor: 8-14 év közötti gyermekek

Szint: vegyes (előképzettség nem szükséges)

Beiratkozás félévente (szeptemberben és januárban), a meghirdetett időpontokban lehetséges. Elegendő számú jelentkező esetén félévente új csoportok indulhatnak.

Meglévő csoportjainkba becsatlakozási lehetőség a tanév során folyamatosan van a szabad férőhelyekre.

Órára való érkezés előtt minden esetben IDŐPONTFOGLALÁS szükséges. 

Időpontfoglaló rendszerünk itt érhető el: IDŐPONTFOGLALÁS

ÓRAREND

A teljes ÓRAREND itt található.

HA INTENZÍVEBB TÁNCMŰVÉSZETI FELKÉSZÍTÉST SZERETNÉL, AJÁNLJUK FIGYELMEDBE A KOMPLEX TÁNCMŰVÉSZETI ALAPOZÓ PROGRAMOT.

Bővebb információért kattints ide.

ÓRAJEGYEK, BÉRLETEK

Erre az óratípusra minden meghirdetett bérlet és órajegy felhasználható.

BÉRLET ÉS ÓRAJEGY

Kosár

A kosár üres.